Osztályfőnöki beszéd szalagtűzésre

Szentes, 2021.03.04.

Kedves végzős osztályom!

Sokszor, sok helyen hallhattátok már, hogy egy rendkívüli évet hagytunk magunk mögött. Egyrészt búcsút kellett vennünk a mindennapok korábbi rutinjaitól. Emlékeztek még, milyen volt maszk nélkül belépni az iskolába, megölelni az osztálytársakat vagy órák helyett egy kávézó felé venni az irányt? Másrészt olyan feladatokat kényszerített ránk az élet, amelyekkel eddig nem kellett megbirkóznunk. Ilyen volt például a digitális oktatás. Több-kevesebb sikerrel megtanultatok online órák alatt egyszerre több dologgal is foglalkozni. Bár a konyhában rotyogó étel ízét nem éreztem, a mellettetek zsibongó kisdedek hangját nem hallottam - hiszen ügyesen megtanultátok, hogyan lehet kikapcsolni a mikrofont és a kamerát -, sejtettem, hogy valami másba feledkeztetek bele, amikor a visszajelzésetekre várva zártam az órát. Egymást tanítva csodálkoztunk rá az internetes világ működésére. Ma már minden tanár csípőből tud képernyőképet készíteni és talán már nektek is egyértelmű, hogy csatolunk mellékletet egy-egy e-mailhez. Digitális élményekkel a hátunk mögött, akadályokon átverekedve magunkat érkeztünk el a végzős év egyik mérföldkövéhez, a szalagtűzéshez.

 A szalag, amelyet hamarosan feltűzök nektek, egyértelműen jelzi: nagy megmérettetés előtt álltok és lassan fel kell nőnötök. Az online oktatás hónapjai alatt már barátkozhattatok ezzel a gondolattal, hiszen a mindennapok az eddigieknél jóval több kitartást és önállóságot követeltek tőletek. Emlékeztek, mivel teltek az első év osztályfőnöki órái? Beléptetek a terembe, és egyből azt kérdeztétek, hová megyünk osztálykirándulásra. Aztán, ahogy az online térre szűkültek a találkozásaink, egyre ritkábban szegeztétek nekem a kérdést. Azt hiszem, ti is beláttátok, hogy fel kell nőni a ránk kényszerített feladatokhoz, a nagybetűs élethez, amely nem minden esetben alakul a számításaink szerint.

 A 2020-as év komoly próbatételeket tartogatott számunkra, de egyúttal arra is megtanított minket, hogy rugalmasan, segítőkészen forduljunk esendőbb embertársaink felé. De ebben nem volt számunkra sok újdonság, hiszen már a legelső napon megtapasztaltátok, hogy egységben az erő. Azt is megmutattam nektek szeptember elsején, hogy ha mégsem úgy alakulnak a dolgok, ahogy szeretnénk, a legbölcsebb megoldás, ha kellően megfeszítjük magunkat, majd egy mély kilégzéssel búcsút veszünk a felgyülemlett feszültségtől. 

Visszatekintve a tavalyi évre, hiba lenne azt gondolnunk, hogy csak nehézségek jellemezték ezt az időszakot, hiszen számos derűs pillanat köt össze minket. Mosollyal az arcomon emlékszem vissza arra a szerenádra, amit egy szombat reggel kaptam tőletek az online térben. Merthogy a kérésemet megfogadva, szófogadóan választottátok könnyhullatás és panaszkodás helyett a dalolást és a vidámságot. 

Persze tisztában vagyunk azzal, hogy az élet nemcsak móka és kacagás. Közeleg az érettségi. Közeleg a nap, amikor megmérettettek. Ha lelkiismeretesen dolgoztok a céljaitokért, biztosan át tudjátok ugrani az előttetek álló akadályokat. Én hiszek bennetek!